Érdekességek rólunk
Szilágyi Dominik A Navratil Ákos Szakkollégium: Elhivatott hallgatók társasága, akik fáradhatatlanul dolgoznak a saját céljuk eléréséért miközben egy közösséget is fenntartanak. Tevékenységeinkről már sokat megtudhattatok
Szilágyi Dominik A Navratil Ákos Szakkollégium: Elhivatott hallgatók társasága, akik fáradhatatlanul dolgoznak a saját céljuk eléréséért miközben egy közösséget is fenntartanak. Tevékenységeinkről már sokat megtudhattatok
Tuli Liliána Szervezetünk, a Navratil Ákos Szakkollégium mostanra igazán nagy szerepet tölt be a legtöbb tagunk életében, és mindig nagy lelkesedéssel mesélünk ismerőseinknek és barátainknak arról, hogy
Fehér Zsombor A kriptovaluták egy rendkívül izgalmas és lehetőségekkel teli világot tárnak elénk, azonban a sok új és eddig ismeretlen koncepció nyomasztóan hathat, jóllehet egy
Vecsernyés Erik Görög Ibolya – Szabályok az életkezdéshez A III. nyílt szakmai előadás vendége Görög Ibolya protokollszakértő, író és előadó volt. Az előadás keretében betekintést nyerhettünk
Szlucky Ferenc „Azt remélem a szakkollégiumtól, hogy olyan területekre vezet majd be, amelyekre önmagamtól nem is gondolnék.” Nemrégiben véget ért a Navratil Ákos Szakkollégium felvételi
Szilassi Ábel Miért is érdemes tanulmányi versenyeken részt vennünk? Ezt a kérdést igyekszik megválaszolni az alábbi cikkünk, amely többek között szót ejt a versenyek közvetlen
Szakkollégiumunk tagjai a Mathias Corvinus Collegium Vitázz! című versenyén hallgatói tanácsadóként segítették igazgatónk, Tanács János munkáját a hétvégén. Az eseményen segítségünkre volt Kovács Tamás végzős
1118 Budapest, Dayka Gábor u. 4.