Szilassi Ábel
Miért is érdemes tanulmányi versenyeken részt vennünk? Ezt a kérdést igyekszik megválaszolni az alábbi cikkünk, amely többek között szót ejt a versenyek közvetlen és közvetett előnyeiről, valamint a témában leggyakrabban előforduló hallgatói ellenérvekre is külön-külön reflektál. Mindezeken felül az olvasó további hasznos információkkal és személyre szabható jótanácsokkal is gazdagodhat.
Egyetemi tanulmányaink során számos olyan lehetőség tárul elénk, amelyekről gyakran tudomást sem szerzünk. Így van ez a tanulmányi versenyek terén is, amelyek (különösen a gazdaságtudományok iránt érdeklődők számára) rendkívül nagy számban érhetőek el minden évben. Ezek többségéről minden bizonnyal még sohasem hallottatok, pedig jelentős részük magas összegű pénz- és tárgynyereményekkel, valamint akár különböző állásajánlatokkal kecsegtetve kerül meghirdetésre. Hogy hogyan tudtok rátalálni ilyen versenyekre, honnan tudnátok megfelelő csapattagokat szervezni hozzá és szükség esetén kikhez tudnátok fordulni, ha valamilyen akadályba ütköznétek? Ezekre a felvetődött kérdésekre, problémákra tud remek megoldást jelenteni egy szakkollégium, azonban jelen cikk mondanivalója ezúttal nem a NÁSZ népszerűsítéséről szól, sokkal inkább arra tesz kísérletet, hogy minél több hallgatónak meghozza a kedvét a versenyeken való részvételre és felhívja a figyelmét azok értelmére és fontosságára.
Természetesen számos oka lehet annak, hogy miért nem veszünk részt különböző versenyeken, azonban döntésünk előtt mindenképpen érdemes lehet több szempontot is figyelembe venni. Elsősorban azt, hogy a meghirdetett gazdaságtudományokhoz kapcsolódó versenyek milyen sokfélék is lehetnek. Sokan vannak például, akik a versenyekbe fektetendő időt sokallják, abba viszont már kevésbé gondolnak bele, hogy hatékony munkabeosztással a legtöbb csapatversenyen akár csak pár óra befektetéssel is komoly eredményeket lehet elérni. A prezentációs, valamint szimulációs versenyek szintén nem szoktak nagyon alapos felkészülést igényelni. Vannak, akik félelemből nem vesznek részt különböző versenyeken, nekik érdemesebb lehet először kevésbé nívós versenyeken indulniuk. Ez esetben is találkozhatunk olyan versenyekkel, amelyek többfordulósak és azon belül is különböző divíziókra szegmentálva kerülnek megrendezésre, az ilyen megmérettetéseken pedig egyáltalán nem kudarc alulmaradni, ráadásul jelen esetben még egy részsikernek is nagyon lehet örülni. Akik esetleg a szóbeli prezentálástól félnének, azoknak a kvíz- és esszéversenyek lehetnek szimpatikusak, akik pedig netán írni nem szeretnek, azoknak pedig a prezentációs és szimulációs, valamint az ötletversenyek nyújthatnak megfelelő lehetőséget.
Mindezek mellett szép számmal akadnak még olyanok, akik már önmagában a versenyeken való részvétel értelmét, annak gyakorlati hasznát kérdőjelezik meg, e kételyek azonban szinte teljesen megalapozatlanok. A már korábban is említett színvonalas díjazáson és szakmai megbecsülésen túl ugyanis egy-egy versenyen elért kiemelkedő eredmény befolyásolhatja egyes ösztöndíjak vagy akár állásinterjúk kedvező megítélését is (nemhiába állítanak ki több esetben a versenyszervezők a számottevő eredményekről névre szóló igazolásokat). Ezen felül egy tanulmányi verseny egyben remek lehetőséget nyújt a kapcsolatépítésre is. Továbbá olyan tapasztalatszerzést és készségfejlesztést képes biztosítani, amelyekre az egyetem falain belül aligha lenne lehetőség. Összességében tehát nem túlzás azt állítani, hogy egy versenyen való részvétel akár a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre is hatással lehet.
Összefoglalva az elmondottakat, tanulmányaitok során változatos megmérettetéseken tudtok részt venni az esettanulmányi versenyektől kezdve egészen az ötletversenyekig, ez alapján joggal elmondható, hogy szinte nincsen olyan hallgatói igény, amelyet ne tudna közülük valamelyik maximálisan kielégíteni. A versenyek túlnyomó többségénél a részvétel díjmentes, így lényegében semmilyen vesztenivalótok nincsen, ha valamelyiken elindulnátok. A választék miatt sem kell aggódnotok, félévenként akár 15-20 gazdaságtudományhoz kapcsolódó verseny is meghirdetésre kerül, így csupán szemfülesnek kell lennetek. Az időzítés sem szokott problémát jelenteni, a versenyek jelentős része már a szorgalmi időszak alatt lezajlik, ráadásul egyre nagyobb hányaduk kerül online formában megrendezésre, a jelenlétet igénylő versenyek pedig általában hétvégén kerülnek lebonyolításra. A megszabott határidők is többnyire rugalmasak, néhány esetben meg is hosszabbítják őket menet közben. Mindezek fényében biztatunk mindenkit arra, hogy a kapacitásaihoz mérten vegyen részt, próbáljon ki legalább egy tanulmányi versenyt az egyetemi évei során. Aki pedig esetleg rendszeresen szeretné megmérettetni magát, annak szeretnénk a figyelmébe ajánlani szakkollégiumunkat és az általa biztosított előnyöket, versenyekhez kapcsolódó további plusz lehetőségeket.