Karl Mátyás
A NÁSZ-osok a nagyvilágban című interjúsorozatunkban olyan országokat ismerhettek meg, azon tagjaink élménybeszámolói által, akiknek nemrégiben lehetőségük nyílt egy-egy félévet külföldön tölteni az ERASMUS+ hallgató-mobilitási program keretében. Sorozatunk következő részében az egyik leghíresebb egyetemvárosba, az egyetemi élettől folyton pezsgő Coimbra városába utazunk ahol Kálosi Roland a coimbrai egyetemen szerzett tapasztalatairól számol be.
Miért esett a választásod Portugáliára és Coimbrára?
Portugália egy csodálatos hely, rengeteg felfedeznivaló érdekességgel. Sokszínű, változatos és élettel teli. A helyiek barátságosak és közvetlenek. A gyönyörű látnivalók, az óceán és a különleges hazai konyha vonzott és segített a választásomban. Coimbra egy kisebb egyetemi város. Az emberek egyharmada diák és több ezer Erasmusos diák van minden félévben. Ebből következően
’’az egyik legpezsgőbb város, tele diákélettel és szórakozási lehetőségekkel. Az egyetem nagy múltja és presztízse is vonzott, mely az oktatás minőségében, valamint a tárgyak érdekességében meg is mutatkozott.’’
Milyen előnyei vannak a Coimbra programnak?
A Coimbra Group által kaptam lehetőséget a városban tanulni. A jelentkezés menete néhány helyen eltérő a hagyományos jelentkezéshez képest, viszont utána minden ugyanúgy működött, mint a többi Erasmusosnak.
Mennyiben különbözik az ottani oktatási rendszer az ittenitől?
A tapasztalatom a gazdasági karon szereztem, itt két lehetőség volt a tárgyak teljesítésére. Megajánlott jegyet lehetett szerezni egy zárthelyi szerű vagy az egész anyagot átfedő félévközi vizsga, valamint egy projekt által. A másik lehetőség a vizsgaidőszakban egy vizsga letétele volt, ebben az esetben a korábbiakat nem kellett teljesíteni. A tanórák kiscsoportosak, közvetlenek, szemináriumszerűek voltak, sok interakcióval. A témák érdekesek voltak, a projekteket általában csapatokban, legfőképpen kutatómunka által végeztük el.
Hogy ment a beilleszkedés?
’’Nagyon erős, összetartó társaságok alakultak ki, de mindenki nyitott volt még a félév végén is új emberek megismerésére.’’
Ebbe a közegbe nagyon jól beleillettem, jól éreztem magamat és sok szép élményt köszönhetek neki.
Hogy érzed, a kint töltött idő mennyiben járult hozzá a nyelvtudásod fejlődéséhez?
Biztos vagyok benne, hogy az angol nyelvtudásom erősödött. Rám ragadt az angol, azóta is több szót magyar helyett angolul említek a beszélgetéseimben. Szerintem még a karakteres magyar akcentuson is tudtam javítani. Portugálul is tanultam 6 kreditért az egyetemen, amit nagyon szerettem és kifejezetten izgalmas volt, a megtanult szavakat, mondatokat pedig a kisboltokban igyekeztem alkalmazni. Szimpatikus volt a nyelv és fél év alatt A2-es szintre feltornásztak bennünket.
Milyenek ott a megélhetési költségek Magyarországhoz képest? Mennyire lehet ott boldogulni a kapott ösztöndíjjal?
A 600 eurós ösztöndíjból hogy ki mennyire tud megélni, a fogyasztási szokásoknak megfelelően változik, de alapvetően a megélhetési költségekkel hasonlóan érdemes számolni, mint Magyarországon. A lakhatást, amennyiben időben elkezdi keresni az ember, akkor általában Erasmusos diákszállókon 200-350 euróból meg lehet oldani havonta. Ahhoz viszont, hogy teljes körű élményt tudjon szerezni, valamint, hogy minél több helyre el tudjon látogatni mindenki, ajánlanám az ELTE által nyújtott ösztöndíj lehetőségek megpályázását.
Milyen a közlekedés infrastruktúrája Coimbrában? Jellemzően mivel közlekednek az emberek?
Coimbrában a tömegközlekedés buszokra támaszkodik, 50 centes buszutakkal el lehet jutni a város egyik feléből a másikba, ami sokszor nagy megváltás, mivel az egész város, ahogy általában Portugália is, dombos. A busz egy jó megoldás, de nem lehet mindig megbízni a menetrendben, van, hogy nem úgy, vagy nem közlekedik egy adott járat. Ennek okán rengetegen használnak Uber-t és Bolt-ot, ami meglepően megfizethető volt, főleg, ha többen utaztunk valahova. Leggyakrabban viszont a diákok gyalog közlekedtek, mivel a legtöbb helyre el lehetett így is jutni viszonylag gyorsan.
Milyen szórakozási lehetőségek vannak a közelben?
Coimbrában a szórakozóhelyek és az 50-100 fős egyetemi kollégiumi „republica” bulik rengetege is megtalálható. Emellett több kulturális esemény is van, rendszeresen megrendezett énekes jam session és egyéb interaktív művészi programok is előfordulnak. Több szép és nyugodt park, kert is található, ahol egy-egy délután jól meg lehet pihenni. Ezek mellett az ESN hálózat is nagyon aktív Coimbrában, a félév folyamán végig izgalmas programokat és utazásokat szerveznek a diákoknak. Talán a legjobb szórakozási lehetőségek viszont a túrák, utazások voltak, miután Portugáliában számos csodás hely található, melyeket kötelező meglátogatni.
Volt valami különleges kikapcsolódási lehetőség/aktivítás amit kipróbáltál ott?
A legkülönlegesebb élményem a szörfözés volt. Több alkalom után is nagyon izgalmas, kellemesen lefárasztó, de mégis felemelő élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki, mivel az egész Erasmusom alatt ez volt számomra a legszórakoztatóbb program.
Milyen különleges portugál ételeket/italokat érdemes megkóstolni?
A portugál konyhában előszeretettel esznek Tapast, ami több kisebb adag ételkülönlegességből áll. Ezzel nagyon jól és nagyon rosszul is lehet járni, ezért érdemes jó értékelésű étteremben kipróbálni. Én így például polipot, gesztenyés kacsamellet, és különböző halakat ettem. Amit meleg szívvel ajánlok, azok a halak, leginkább akkor, ha az óceán mellett jártok. Teljesen egyedi ízű egyszerű óceáni halakat lehet kóstolni. Ha már halak, akkor külön érdekesség, hogy arra lehet készülni, hogy boltokban a húspult helyett halpult fogad. Mindezek mellett ajánlom a portói borokat, melyek desszertborként feledhetetlenek.
Milyen vicces vagy meglepő szembesülésed volt kulturális különbségekkel az ottani tartózkodásod alatt?
’’Az egyetem végén minden évben megrendezik a „queima das fitas” tradíciójukat, amely egyben ballagás, felvonulás, buli és fesztivál. ’’
Ez egy nagyon felszabadult egyetemi, városi 8 napos eseménysorozat és este fesztivál, melyre emberek tízezrei érkeznek Coimbrába. A felvonuláson szakonként a végzősök az egyetemi tradícionális ruhájukba beöltözve, különböző színekkel befestve vonultak a saját maguk által feldíszített buszuk mellett énekelve, szórakozva, egymást italokkal öntözve, egymás kalapját bottal ütögetve. Ezt pedig rengetegen figyelték, családok, barátok, nekik természetes, nekem furcsa és különleges élmény volt, örülök, hogy részt vehettem ezen és átélhettem a tradíció szellemiségét.
El tudnád képzelni, hogy a jövőben még visszalátogatsz?
Mindenképpen szeretnék visszalátogatni Portugáliába, mivel még számos olyan gyönyörű hely van, ahova nem jutottam el és legfőképpen Coimbrába, mivel a kint töltött félévem alatt nagyon megszerettem ezt a pezsgő kisvárost. Leginkább viszont a kint megismert embereket látogatnám meg, mert nagyon szép, mély kapcsolatokat alakítottunk ki és elterveztük, hogy legkésőbb 20 év múlva ugyanúgy találkozunk a városban. Ezért, mivel nagyon jó kapcsolatokat lehet kialakítani, rengeteg élményt szerezni, egy országot felfedezni, teljes szívvel ajánlom az Erasmust mindenkinek, akinek van rá lehetősége. Egy életre szóló élmény!