valami

Pénzügyi kontroller gyakornokként egy multinacionális vállalatnál

Serfőző Anna

A NÁSz korábbi és jelenlegi tagjaival készített interjúsorozata tovább folytatódik. Minden cikkünkben egy-egy újabb munka- és feladatkört ellátó hallgató mindennapjaiba engedünk betekintést, amely fontos tapasztalatokkal láthat el bennünket. A sorozat célja, hogy az olvasó betekintést nyerhessen a különböző gyakornoki lehetőségek és karrierutak világába.

 Ebben a cikkben Király Barna Tamással beszélgettünk, aki beszámolt arról, hogy milyen egy amerikai multinacionális vállalat gyakornokaként dolgozni, illetve milyen feladatokat lát el és mit javasol a leendő gyakornokoknak.

 

Mit kell tudni a munkádról? Hol dolgozol, milyen szerepet töltesz be a munkahelyeden, mik a feladataid?

Az Ecolab nevű amerikai cégnél dolgozom Financial Controller Intern pozícióban. A Logistics Team tagja vagyok, Közép-Európáért felelek és egész Európára vonatkozó reportokat építek fel. Ezen kívül Közép-Európában egy gyár és négy raktár költségeit elemzem, előrejelzem és modellezem.

Hogyan találtál rá erre a lehetőségre?

Az alapszakos képzésem során szerettem volna a tanulmányaimmal kapcsolatos gyakornoki munkát találni. Végül Facebookon egy diákmunkás csoportban találtam meg a jelenlegi munkahelyemet.

Milyen kritériumoknak kellett megfelelned ahhoz, hogy felvegyenek?

Az angol tudás mind írásban, mind beszédben nagyon fontos elvárás volt. Továbbá elvárás volt ezen felül az Excel, Power Bi erős ismerete és az elemzői hozzáállás.

Hogy érzed, mennyire ad(ott) praktikus tudást az egyetem a munkaterületeden?

Alapszakon a BGE-n végeztem, és úgy érzem, az egyetem megfelelő számviteli alapokat biztosított nekem. Egyedül az Excel és más Microsoft programok tanítását hiányoltam nagyon egyetemről.

Heti hány órában dolgozol? Nem nehéz mindezt összehangolni az életed többi területével; a tanulmányaiddal, családdal, barátokkal, hobbikkal?

30 órát dolgozom egy héten, de szerencsére az ELTE-n nagyon hatékonyan tudom az óráimat hallgatni munka mellett. Az tény, hogy néha a tanulás rovására megy a munka (volt olyan vizsga, amire azért nem tudtam felkészülni, mert sok munkám volt), de szerintem összeegyeztethető a kettő.

Mit tanácsolnál azoknak a hallgatóknak, szakkollégistáknak, akik még a munkavállalás, gyakornokság előtt állnak? Mire legyenek felkészülve, hogyan javítsanak az esélyeiken és hol a legérdemesebb lehetőségek után kutatniuk?

A megfelelő Excel tudás elengedhetetlen gyakornoki munkavállalásnál. Valamint szerintem érdemes minél előbb gyakornoki munkát vállalni, hogy rá tudj jönni, neked való-e ez a fajta munka.

Oszd meg ezt a cikket!