Navratil Egyperces

Prezentációs technika a rivaldafényben

Albert Laura

A 2022/23-as tanév őszi félévben a szakkolisoknak lehetőségük nyílt a kommunikációs soft skillek fejlesztésére a Prezentációs technika c. műhelykurzus keretei között. Dr. Kacsirek László egyetemi docens (BCE) segített nekünk a profi előadások mögé látni és fantasztikus gyakorlatokkal kerültünk közelebb a közös célunkhoz: a magabiztos prezentáláshoz.

5 alkalom alatt mindannyian megtanultunk egy olyan perspektívából tekinteni a prezentálásra, mint korábban még soha. Eddig talán csak a szövegezésre, a tartalomra fókuszáltunk egy-egy felkészülés során és emiatt sok fontos, az előadást és annak módját meghatározó tényező szorult a háttérbe. A műhelykurzuson megismerhettük ezeket és megérthettük, miért is olyan fontosak. Nem is gondolnánk mekkora szerepe van az előadás helyszíneként választott terem kialakításának vagy annak, hogy utánajárjunk a hallgatóságunk érdeklődési körének, preferenciáinak, mielőtt eléjük állnánk.

 

Szakkollégisták dolgoznak

Az első lépésekről továbbhaladtunk az összeállítás folyamatára. Megtanultunk post-itek segítségével megalkotni az előadás vázát, így kötöttségek nélkül ötletelhettünk a tervezés fázisában. Apró trükköket sajátítottunk el, amikkel elérhetjük, hogy a közönségünk figyelmét mi irányítsuk. Ehhez elengedhetetlen volt a testbeszéd gyakorlása, hogy a mondandónk összhangban legyen a mimikánkkal és mozdulatainkkal. Különböző módszerekkel fejlesztettük a beszédünket és gyakoroltuk a megfelelő hangsúlyozást. A személyes kedvencem az volt, amikor hétköznapi szövegeket vagy éppen egy cég számára fontos bejelentést úgy olvastunk fel, mintha egy mesével lenne dolgunk, ezzel sokkal érdekesebbé, hatásosabbá téve azt.

Az elméleti tudás megszerzése után a kurzust egy 10 perces prezentálással koronáztuk meg, ahol két fős csoportokban, tetszőleges témában adhattunk elő egymásnak. Így mélyíthettük el igazán az addig tanultakat. Dr. Karicsek László és mi magunk is elmondtuk a véleményünket társaink munkájáról, annak érdekében, hogy együtt fejlődhessünk.

Nagyon sok hasznos tudást hoztunk magunkkal, amit tökéletesen beilleszthetünk a szakmai fejlődésünkbe. Egy kis gyakorlással elérhetjük, hogy Mi is összeszedetten kiálljunk nagyobb közönség elé és stressz helyett a hallgatóság reakcióira figyeljünk, miközben élvezzük, hogy tudást osztunk meg. 

Szakkollégisták prezentálnak

Oszd meg ezt a cikket!