Navratil Egyperces

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Bagó Laura

Nagy örömmel és büszkeséggel számolhatunk be arról, hogy a 2022/2023. tanévben szakkollégistáink közül 14-en nyerhették el a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Az oklevelek ünnepélyes átadására 2022. október 19-én, a Gazdaságtudományi Kar Kari Tanács ülésén került sor.

Az ELTE GTK-n legfeljebb 15 fő alapszakos és 8 fő mesterszakos hallgató részesülhetett ebben a kitüntetésben. Az Ösztöndíjra minden állami ösztöndíjas és önköltséges, nappali tagozatos alapképzésben vagy mesterképzésben részt vevő hallgató pályázhat, aki két teljesített félévvel rendelkezik és megszerzett már legalább 55 kreditet. A pályázat során a tanulmányi eredmény mellett a nyelvismeretért, szakmai, tudományos, közéleti, közösségi, sport, vagy egyéb kiemelkedő társadalmi, szociális, kulturális tevékenységért szerezhetők pontok, ezek alapján alakul ki a pályázók közötti rangsor.  Alapvető kritérium  az is, hogy a súlyozott tanulmányi átlag alapján minden pályázónak el kell érnie a 4,00 átlagot ahhoz, hogy pályázata ösztöndíjra felterjesztésre kerüljön.

Személy szerint én az NFÖ –re való pályázás lehetőségéről a szakkollégiumunk által értesültem, korábban nem is igazán hallottam erről, így ebből a szempontból is hálás lehetek a NÁSz-nak. Nagyon bíztam a díj elnyerésében, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy valóban sikerül-e. Viszont mindenképp úgy éreztem, hogy be kell adnom a pályázatom, veszíteni úgy sem veszíthetek vele semmit. A Neptun elbírálás elolvasása után hihetetlen boldogság fogott el, úgy éreztem, végre megtérült a tanulásba fektetett idő és energia.

Az Ösztöndíj elnyerésében nagy szerepet játszott a tanulmányi átlagom és a nyelvvizsgáim mellett a NÁSz tagságom is. Sok mindent elárul az is, hogy a 15 fő alapszakos hallgató közül 14 NÁSz-tag nyerte el a díjat. A szakkollégiumi tagság és a szakkollégiumon belüli pozíciók betöltése sok ponttal növelte a szakmai pontjainkat, ezáltal jóval előrébb kerültünk a rangsorban.

Szerintem minden NÁSz-os nevében kijelenthetem, hogy hatalmas megtiszteltetés és büszkeség volt elnyerni ezt az Ösztöndíjat. Jó érzés volt részt venni a díjátadón úgy, hogy együtt, egy csapatként, a szakkollégiumot képviselve tehettük ezt meg. 

Oszd meg ezt a cikket!