Beznoszka Igor
Már diákként töltött hétköznapjaink során is gyakran szembesülünk a munka fogalmával. Egyesek számára mumusként jelenik meg, hiszen még nem tudják, mit is szeretnének kezdeni magukkal az egyetemi tanulmányaik után. Mások konkrét elképzelésekkel rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy melyik karrierutat járják végig. Egyesek pedig egy tapasztalat vagy egy benyomás hatására teljesen átformálják a céljaikat, így megtalálva a számukra ideális munkalehetőséget. A NÁSz-osok a munka világában című legújabb interjúsorozatunkban a tapasztalatra helyezzük a hangsúlyt. Elsősorban NÁSz-hallgatókkal és korábbi tagokkal készített elbeszélgetések formájában számolunk be arról, milyen is gyakornokként tevékenykedni, illetve ők hogyan élték meg az iskolapadból az éles, valós munkahelyzetekbe történő átmenetet.
Ebben a cikkben Garai Viktóriával beszélgettünk, aki beszámolt arról, milyen is Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó-, jogi és üzleti tanácsadó multinacionális vállalatánál dolgozni. Többek között arról is szót ejtünk, mennyiben segítették őt az elhelyezkedésben a NÁSz-ban szerzett tapasztalatai, illetve mit tanácsolna a még pályaválasztás előtt álló hallgatóknak.
Hol dolgozol, és mit kell tudni a munkádról?
2022. szeptember 12-én kezdtem el dolgozni junior auditor pozícióban a KPMG hazai irodájában, mely Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó-, jogi és üzleti tanácsadó multinacionális vállalata. A munkám rendkívül változatos és izgalmas. Csapatokban dolgozunk, minden csapat egy-egy kisebb család, a legalacsonyabbtól a legmagasabb beosztású kollégáig mindenki egymást segítve törekszik arra, hogy a lehető legjobb megoldást nyújtsuk az ügyfeleknek.
Gyakornokként, részmunkaidőben vagy esetleg teljes állásban dolgozol a cégnél?
Teljes munkaidőben, heti 40 órában dolgozok.
Milyen munkakörben tevékenykedsz, mik tartoznak feladataid közé?
Junior auditorként, vagyis könyvvizsgálóként nagyon sokszínű a feladatköröm. Elsődleges feladatunk eldönteni, hogy a vizsgált cég éves beszámolója megbízható és valós képet ad-e a tulajdonosok számára a vállalkozás vagyoni és pénzügyi helyzetéről. Izgalmas projektekben vehetek részt hétről-hétre, és már az első hónapomban lehetőségem volt éles ügyfélhelyzetben is kipróbálni magamat.
Hogyan találtál rá erre a lehetőségre?
Erre a kifejezett lehetőségre egy egyetemi szaktársam hívta fel a figyelmemet, ő mutatta meg nekem ezt az álláshirdetést. A szakkollégiumnak köszönhetően már sokkal korábban belekóstoltam a könyvvizsgáló cégek világába. 2021-ben például egy ehhez kapcsolódó egynapos kurzuson is részt vehettem, így már ekkor tudtam, hogy az alapszakos diplomám megszerzése után könyvvizsgálóként szeretnék majd elhelyezkedni.
Voltak olyan feladatok, amelyekkel egyszerűbb volt megbirkóznod a szakkollégiumban szerzett tapasztalataidnak köszönhetően?
A szakkollégiumban részt vettem Forrai Gábor által tartott gyakorlati kommunikáció kurzuson, ahol nagyon sok praktikát tanultam meg különböző szituációk kezelésére. Ezeket alkalmanként hasznosítani tudom a mindennapi szakmai diskurzusok során.
Hogyan tudod a munkát összehangolni az életed többi területével?
Mivel heti 40 órában dolgozom, az egyetemi és szakkollégiumi tevékenységekre esténként, illetve hétvégenként van időm. Az életem szerves részét képezi egy jól megkomponált időmenedzsment-rendszer, aminek segítségével a lehető legtöbb, számomra fontos eseményen részt tudok venni. Szeptember első hetében a szakkollégium felvételi időszaka volt a kiemelkedő projektem, azóta főként kurzusokon veszek részt és hallgatótársaimat segítem előre a tanulmányaikban.
Mit tanácsolnál azoknak a hallgatóknak, akik még a munka világa előtt állnak?
Legjobb, mikor az ember már konkrét elképzelésekkel és tervekkel indul el az egyetemre, én is így lettem állatorvos helyett auditor. Viccet félretéve, én addig kerestem az utamat, amíg meg nem találtam azt a területet – szakot, később munkahelyet –, amit igazán a magaménak éreztem. Lehet, nagyon korán megvan az elképzelés, hogy mit is szeretnétek tanulni és csinálni, de ha mégsem érzitek magatokénak, akkor merjetek változtatni, merjetek váltani, és ami a legfontosabb, tanuljatok és gyűjtsetek tapasztalatokat, amíg csak lehet! Próbáljátok ki magatokat különböző helyzetekben, pozíciókban, amíg meg nem találjátok azt a munkát, amit napról napra lelkesen tudtok végezni!