Szlucky Ferenc
A Navratil Ákos Szakkollégium a 2021/22-es tanév tavaszi felvételi eljárása során tíz új, tehetséges és ambíciózus hallgatóval gyarapodott. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezt a nagyszabású projektet immár velük folytathatjuk. Ennek kapcsán készült rövid interjúsorozatunk negyedik, záró részében Szemerits Barbara, pénzügy-számviteles gólyánk mesélte el többek között azt, hogy hogyan érintették a csapatunkkal való első találkozások.
Mesélj egy kicsit magadról! Milyen szakon tanulsz, mióta tanulsz ott, és miért döntöttél úgy, hogy ezen a területen szeretnéd folytatni a tanulmányaidat?
Pénzügy és számvitel alapszakon tanulok, ez lesz a második félévem, és azért választottam ezt a képzést, mert érdekelnek a gazdasági folyamatok, illetve szeretem a matekot.
Hol hallottál a szakkoliról? Minek köszönhetjük, hogy itt láthatunk téged a felvételizőink között?
Először a gólyatáborban találkoztam a szakkoli lehetőségével, és miután jobban utánanéztem, úgy éreztem, hogy szeretnék ehhez a közösséghez tartozni. Ezért döntöttem úgy, hogy most jelentkezek.
Melyek azok a tárgyak az idei kurzuskínálatból, amelyek megragadták a figyelmedet? Mi az, ami felé érdeklődést mutatsz?
Eddig is követtem a szakkoli oldalát, így láttam, hogy milyen kurzusok lettek meghirdetve idáig, és mindegyik elég érdekesnek hangzott. Az ideiek közül igazából több is megragadta a figyelmemet. A gyakorlati kommunikáció például nagyon kecsegtetően hangzik, de a szakmai angol felkészítő is felkeltette az érdeklődésemet. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakma nyelvét elsajátítsuk egy idegen nyelven, elsősorban angolul.
Milyen érzések vannak benned a felvételi végeztével?
Én először nagyon izgultam, viszont az jól esett, hogy ennyire közvetlenek voltak velem a bizottság tagjai. Nagyon barátságosak, előtte próbáltak velem beszélgetni, hogy ne izguljak ennyire – igazából mindenki rendkívül segítőkésznek tűnt.
Melyik feladatok nyerték el a tetszésedet egyik vagy másik fordulóból?
Nagyon kreatív feladatok voltak, olykor komolyan el kellett gondolkodnom, de az esettanulmány szerintem egy remek feladat volt, illetve az olyan ilyen kérdések is, mint az, hogy mit gondolunk a négy napos munkahétről vagy mit változtatnánk meg a világon, ha lehetőségünk nyílna rá.
A szóbeli forduló hogy tetszett?
Tetszettek azok a különleges kérdések, hogy például miért kerek a csatornafedő vagy hogy hány fodrász van Budapesten. Ezenkívül elég sok olyan kérdés volt, ami egészen közvetlenül utalt arra, hogy valaki mennyire lenne jó tagja a közösségnek. Szerintem nagyon rátapintottak a kérdések erre.
Mit tanácsolnál azoknak, akik a jövőben részt vennének a felvételi eljárásban? Hogy látod ezt a felvételid leteltével?
Semmiképpen se izguljanak, csak egy ilyen jóleső izgalom kell, hogy legyen, de egyébként semmi baj nem fog történni, hiszen nem mogorvák, nem fognak beszólni, nem fognak bántani. Leginkább azt tudnám üzenni, hogy ne adják fel, amikor az írásbelit csinálják, hanem nyugodtan gondolkodjanak el; eszükbe fog jutni legalább egy jó válasz, ebben biztos vagyok.