Oktatás

Szakkollégistaként számos – a tantermi órákon és törzsanyagon túlmutató – képzési lehetőség közül választhattok a félévek során.

Követelményrendszer

A szakkollégium minden félévben számos műhelykurzust indít különböző tematikákban, melyek a félév során leggyakrabban 6-8 alkalomból állnak. Emellett szakmai előadásokkal igyekszik szélesíteni szakkollégisták és egyéb hallgatók látókörét egyaránt, érdekes és sokszor aktuális témákban. A tagoknak a NÁSZ követelményrendszere alapján minimum egy műhelykurzust teljesíteniük kell, emellett részt kell venniük a legtöbb szakmai előadáson (min. 75%). A kollégium szerves részét alkotó bizottságok (szakmai, kommunikációs, programszervezői és gazdasági bizottság) egyikében is elvárt az aktív részvétel.  

A követelményrendszer egyik eleme a pontrendszer, amely jutalmaz minden kötelező és azon felüli kurzuson, szakmai előadáson való részvételt, a bizottsági munkát, a szakkollégiumi programok látogatását és mindenfajta egyéb szakmai, közösségi munkát, legyen az versenyen való részvétel, TDK és OTDK, kiemelkedő tanulmányi átlag, vagy bizottságon belül pozíció betöltése. A pontrendszerrel motiválni szeretnénk a szakkollégistákat, ugyanis a félév végén összesített pontok alapján akár értékes ajándékokat is lehet szerezni.

Műhelykurzusok

A szakmai programunk gerincét a heti rendszerességgel megtartott, interaktív, valamint gyakorlatcentrikus műhelykurzusok adják, így biztosítva egy-egy téma elmélyítését az egyetemi kereteken túlmutatóan is.

A műhelykurzusok több héten át zajló, 6-8 alkalmas nagyobb tematikákat felölelő, gyakorlatias események, ahol új ismeretek megszerzésére, vagy a már meglévő ismeretek fejlesztésére adódik lehetőség. Általában az egyetem területén zajlanak, de előfordulnak külsős helyszíneken tartott kurzusok is. Ezek az alkalmak az esti órákban kerülnek megrendezésre, ahol 90 perc áll rendelkezésünkre.

Kurzuselőadóink nagy hangsúlyt fektetnek a csapatmunkára, de az egyéni fejlődés is biztosított.

2023/24. II. félév meghirdetett kurzusai

Excel kurzus közgazdászoknak – Tompos Anna

Kommunikációs kampánytervezés és kríziskommunikáció – Dr. Csordás Hédi Virág, Dr. Danka István, Dr. Ziegler Zsolt

Introduction to Energy Business – ExxonMobil

Kvalitatív kutatás a gyakorlatban – Dr. Hlédik Erika

Középszintű- és szakmai német felkészítő – Converzum

2023/24. I. félév meghirdetett kurzusai

Soft skill – Dr. Csordás Hédi Virág, Dr. Danka István, Dr. Ziegler Zsolt

Python alapok közgazdászoknak – Tompos Anna

Adatvizualizáció Power BI alapon – IFUA

Digitális marketing megoldások a vállalati gyakorlatban – Dr. Hlédik Erika

Cégcsoport-átstrukturálás a gyakorlatban – Radnai Károly, Dr. Pauker Zoltán

2022/23 II. félév meghirdetett kurzusai

Monetáris politika újragondolva – Király Júlia

Financial Advisory  – Deloitte

Excel kurzus közgazdászoknak – Tompos Anna

Tanácsadási módszertanok – IFUA

Vezetői tréning – Dr. Bedzsula Bálint

SQL for Business: Beginner – Morgan Stanley – Krisztian Micsko

2022/23. I. félév meghirdetett kurzusai

Bankszakmai csemegék – Király Júlia

Esetoldás – IFUA

Szervezetfejlesztés – Dr. Bedzsula Bálint

Marketing – Dr. Hlédik Erika

Gyakorlati kommunikáció – Dr. Tanács János

Prezentációs technika – Kacsirek László

2021/21. II. félév meghirdetett kurzusai

Működésfejlesztés – Dr. Bedzsula Bálint 

Gyakorlati kommunikáció 2. – Dr. Tanács János és Láng Bendek

Adatvizualizáció – IFUA

NAV betekintő – Áhel Eszter

Marketing – Dr. Hlédik Erika

Makroökönómia – Dr. Molnár Márk

 

2021/22. I. félév meghirdetett kurzusai

Gyakorlati kommunikáció I. – Dr. Forrai Gábor

Gazdasági fejlődés – Dr. Dombi Ákos

Szervezetfejlesztés I. – Dr. Bedzsula Báint

Folyamatmenedzsment – Kollár Nóra

Klasszikusok újratöltve – Mandják Tibor

Rendezvényszervezési alapismeretek – Simon Gabriella

 

Szakmai előadások

Az szakmai előadások és célja a szakkollégisták látókörének tágítása, különböző diszciplínák megismerése, a gazdaságtudomány heterogén tartományának a felfedezése.

Az előadások egyszeri alkalmak a félév során, ahol érdekes és széleskörű gazdasági vagy társadalmi témákban merülhetnek el a hallgatók és kérdezhetnek a másfél órás idősávban. A helyszín és az időpont mindig előre meghirdetett eseményben található. A jelenlét regisztrációhoz kötött. Szakkollégiumunk lehetőséget biztosít, hogy ne csak a szakkollégisták, hanem az ELTE bármely káráról érkező hallgatók részt vehessenek egy-egy nyílt előadáson.

Eddigi előadóink

2023/2024 tavasz:

Jónap Richárd – Ami a tőzsdékről a tankönyvekből kimaradt

Wallner András – A personal finance világa

Pogácsa Zoltán – Felzárkózás és verseny: Kelet-Közép-Európa perspektívája

Bolyán Róbert – ESG

Henry Webb – Optimizing International Treasury Functions

2023/2024 ősz:

Zsiday Viktor – Globális befektetési alapkezelés

Oszkó Péter

Gerendai Károly  – A vállalkozások világa

Bánhegyi Zsófia – Sportmarketing

Bara Gábor

2022/2023 tavasz:

Gauder Milán – Innováció

Jelasity Radován – Karrier Beszélgetés

Bod Péter Ákos– Stagfláció

Patrick Menuier – Entrepeneurship

Godja György és Vachnovszki Gergely – Biztosítócég Mindennapjai

Radnai Károly – Globális Minimumadó

Brávácz Ibolya és Farkas Dániel – Influenszer Marketing Vitaest

2022/2023 ősz:

Keishi Hotsuki (CRO of Morgan Stanley) – Risk Management and how it affects our everyday lives

Domán Zsolt – Hogyan készülhetsz fel eredményesen a pénzügyeidre eredményesen?

Kákosy Csaba – Bevezetés a startupok világába

Mustafeed Zaman – Influencer Marketing

Stadler Beáta – Self-branding

Holoda Attila – Energetikai Válság Európában

2021/2022 tavasz:

Pogátsa Zoltán – A skandináv modell esélyei Magyarországon

Király Júlia – Válságkezelés 2008-ban és napjainkban

Görög Ibolya – Viselkedni de minek? Tanácsok az életkezdéshez

Lentner Csaba – A magyar gazdaság túlélési esélyei a 2022-es választások után

Fidrich Róbert – Szabadkereskedelmi egyezmények környezetre és demokráciára gyakorolt hatása

Herbák Krisztina – Kicsit másként a NAV-ról…

2021/2022 ősz:

Mándi Tibor – A progresszív liberalizmus az Egyesült Államokban

Nyelvi képzések

Szaknyelvi oktatás

A NÁSZ küldetésével összhangban szaknyelvi oktatással támogatjuk tagjaink fejlődését, hogy mind az akadémiai életben, mind a versenyszférában szükséges szaknyelvet elsajátíthassák.

Nyelvi oktatás

A NÁSZnép a legrégebbi múltra visszatekintő közösség – az Eötvös József Collegiummal együttműködésben választhatnak nyelvi kurzusok közül.