Kukri András
Az Európai Unió Kibocsátáskereskedelmi Rendszere (EU Emissions Trading System, röviden: EU ETS) az Európai Unió klímapolitikájának központi pillére, amely elsődleges eszközként szolgál az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentésére. A rendszer 2005-ben indult útjára, és mára a világ legnagyobb szén-dioxid-kereskedelmi rendszerévé vált, lefedve az uniós kibocsátások mintegy 45%-át.
Az EU ETS egy úgynevezett „cap and trade” rendszerre épül. Ennek lényege, hogy a rendszer hatálya alá tartozó létesítmények és üzemeltetők számára az Európai Unió egy felső határt (cap) állapít meg az éves kibocsátható üvegházhatású gázok mennyiségére. Ez a kibocsátási plafon évente fokozatosan csökken az uniós klímacélokkal összhangban, így biztosítva a teljes kibocsátás folyamatos mérséklését. A rendszerben bizonyos mennyiségű kvóta ingyenesen kerül kiosztásra a társaságok között, egy része hivatalos aukción keresztül megvásárolható, valamint ezek a kiosztott kibocsátási egységek (allowances) – megszerzési formától függetlenül – szabadon átruházhatók a piacon, ösztönözve a költséghatékony kibocsátáscsökkentést. A társaságok adatszolgáltatási kötelezettség mellett évente kötelesek visszaszolgáltatni a kibocsátásukkal elfogyasztott „egységeket”, melynek elmulasztása súlyos pénzbírságot von maga után.
A rendszer történeti előzményei a nemzetközi klímapolitika fejlődéséhez kapcsolódnak. 1992-ben 180 ország – köztük az akkori EU-tagállamok – írta alá az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét (UNFCCC), amelyhez tartozó Kiotói Jegyzőkönyv célul tűzte ki az atmoszférikus ÜHG-koncentrációk „biztonságos szinten” történő stabilizálását.
A 2003/87/EK irányelv révén az Európai Unió elsőként hozott létre olyan piaci alapú szabályozást, amelyben az ipari kibocsátók számára kereskedelmi forgalomra alkalmas kvótákat allokáltak.
A 2005–2007 közötti első fázis egy próbaidőszak volt, amely keretében túl nagy mennyiségű egységet osztottak ki ingyenesen, ezért a kibocsátási egységek ára drasztikusan csökkent.
A második szakaszban (2008–2012) bővült a rendszer: csatlakozó országok terén, valamint megjelentek a nemzetközi kibocsátáscsökkentési projektekből származó egységek (CDM és JI kreditek). Ekkor vonták hatálya alá a légiközlekedést is, bár csak az EU-n belüli járatokra, mert az EU szabályait más országok, köztük az USA és Kína, elutasították az EU hatáskörének túllépésére hivatkozva.
A harmadik szakaszban (2013–2020) már jóval szigorúbbak voltak a feltételek, kevesebb ingyenes egységet osztottak ki, és az egységek nagyobb részét árveréseken értékesítették.
A jelenleg is tartó negyedik szakaszban (2021–2030) még tovább szigorodtak a klímacélok, a Fit for 55 klímacsomag értelmében az EU 2030-ra legalább 55%-kal kívánja csökkenteni a kibocsátást az 1990-es szinthez képest.
2027-től új kibocsátáskereskedelmi rendszert (EU ETS2) vezetnek be azokra a területekre, amelyek eddig nem tartoztak az EU ETS hatálya alá, így a közúti közlekedésre, épületekre, valamint egyes ipari létesítményekre. Az „eredeti” és az új rendszerben a kibocsátási egységekkel egymástól függetlenül lehet majd kereskedni. Az új ETS2 keretében nem közvetlenül a kibocsátóknál, hanem a tüzelőanyagokat piacra helyező cégeknél kell majd lefedni az üzemanyagból eredő CO₂-kibocsátást. Az ETS2 az EU teljes üvegházhatású gázkibocsátásának körülbelül 40%-át fedi majd le. A markánsabb eltérés a két rendszer között, hogy az ETS2 kvóták tekintetében nem lesz ingyenes allokáció, azokat csak hivatalos aukció keretében lehet megvásárolni. Fontos hangsúlyozni, hogy az EU ETS keretében is az ingyenes kvóták teljes kivezetése a cél.
Az EU Kibocsátáskereskedelmi Rendszerének áttekintése világosan mutatja, hogy az Európai Unió fokozatosan és következetesen halad az általa kitűzött klímavédelmi célok megvalósítása felé. Az eredetileg kísérleti jellegű rendszer mára hatékony, piaci alapú szabályozási eszközzé vált, és jelentős kibocsátáscsökkentési eredményeket ért el.
