Szabó Beatrix
Bod Péter Ákos hazánk egyik legismertebb gazdaságpolitikusa, aki a 2024/25-ös tavaszi félévben már harmadszor tanított a szakkollégiumunkban. Első két alkalommal nyílt előadásokon hallgathattuk, idén pedig egy nyolc alkalmas kurzus során mélyebben is elmerülhettünk a gazdaságpolitika kérdéseibe. Már a kurzus első alkalma során örömmel hallgattuk történeteit, amelyeket a saját tapasztalataival fűszerezve osztott meg velünk. Azonban a szakmai tudása mellett az életútja és 73 évnyi tapasztalata is rendkívül inspiráló, ezért az interjú során erről beszélgettünk.
Mi vezette Önt a közgazdaság útjára, miért ezt a szakmát választotta?
Bevallom, eleinte nem kifejezetten a közgazdaságtan vonzott. Szüleim gimnáziumi tanárok voltak, így történelemtanárként, történészként képzeltem el magam, de a gépészmérnöki pálya is felmerült, mert jó matekos voltam. Azonban a hatvanas években, amikor a Miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban tanultam, benne volt a levegőben, hogy a gazdaság területén nagyobb a mozgás, a szabadság. A rezsimen belül az új gazdasági reformok felkeltették az érdeklődésemet. A végső döntésemben az is szerepet játszott, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a történelem és a matematika volt a felvételi tantárgy. Jelentkeztem, és fel is vettek.
A közgazdaság mellett a politika útján is tevékenykedett. Hogyan került erre a pályára, esetleg mélyebben is érdekelte a politika?
Édesapám életét többször keresztezte a történelem: harcolt az orosz fronton, három évig hadifogságban volt, majd miután hazaért, beválasztották az 1956-os forradalmi tanácsba, amiért börtönbe került másfél évre, és szabadulása után eltiltották a tanítástól. A családi múlt miatt biztos voltam benne, hogy abban a rendszerben én nem fogok politikai szerepet végezni, hiába érdekeltek a közügyek. Mégis, amikor az Országos Tervhivatal Kutatóintézetében dolgoztam 1975-től, a munkám során elkerülhetetlenül ki voltam téve a politikának. Igaz nem döntéshozóként, inkább „serpaként”. Dolgoztam szakmai fordítóként, részt vettem kormányzati előterjesztések megírásában, idővel nemzetközi konferenciákra is jártam, külföldön taníthattam, a politika ügyeivel végig érintkeztem. Úgyhogy amikor megindultak a demokratikus változások, újra előjött a „családi énem”. Közel negyvenhez talán úgy éreztem, hogy nekem is azok között kell lennem, akik képesek fordítani a világon.
A karrierje során milyen nehézségekkel, kihívásokkal találta szemben magát?
Meglepetésként ért, hogy Antall József ipar és kereskedelmi miniszternek kért fel. Nagyon összetett területet kaptam, amibe olyan nagymúltú, de válságban lévő cégek tartoztak, mint a Videoton, az Orion vagy az Ikarus, a tárcámhoz tartozott a szén- és acélipar, energetika, kereskedelem, turizmus. Miniszteri időszakom alatt folyamatosan krízishelyzeteket kellett kezelni, mint a taxisblokád, bánya- és gyárbezárások. Ez az átmenet persze mindenki számára nehéz volt. Érdemi iparpolitikára alig maradt idő, maradt is bennem szakmai elégedetlenség, egy kis csalódottság, mert nem tudtam annyit alkotni, mint amennyit kellett volna. Mégis utólag úgy van ezzel az ember, mint a katonasággal: nehéz, de meghatározó élmény, aztán az idő elteltével az emlékek nosztalgikussá, széppé válnak. Mondjuk azt inkább a rendszerváltozásra, hogy daliás idők voltak.
Ez az időszak eléggé emberpróbálónak hangzik. Hogyan tudta kezelni a stresszt, hogyan birkózott meg vele?
Elárulom, hogy a kampányban és miniszterként másfél év alatt felszedtem 5-6 kilót. A politikusi pálya nagyon nehéz, és azért nem ajánlom senkinek, hogy hosszú távon csinálja, mert nagy eséllyel elhízik. Az ember kevesebbet mozog, többet idegeskedik, többet is eszik a fogadások miatt, a munkanapok pedig hosszúak. Ezt tapasztalva elkezdtem rendszeresen teniszezni, mert egy idő után rájöttem, hogy nem tudok rendesen futni, elszoktam tőle. A sport mellett a zene is sokat segített. Amikor nagyon felzaklatott voltam, elővettem egy kottát, és elkezdtem klasszikus gitározni, az megnyugtatott. A játék leköti a figyelmet, nem marad hely aggodalmaknak. A legnagyobb támaszt mégis a családom jelentette. Akkoriban a feleségem gyakorlatilag főállású titkárságvezetővé vált otthon, rengeteget segített. Egyedül azt bánom, hogy a kislányommal kevesebb időt tölthettem, az a két év nagyon lecsökkentette az érdemi szabadidőmet.
Az évek során különböző pozíciókat is betöltött. Hogyan hozta meg ezekről a döntéseket?
Amikor Antal József megkérdezte lennék-e a tanácsadója, 38 évesen erre nem mond nemet az ember. A miniszteri jelölést 1990 tavaszán otthon átbeszéltük, aludtam rá egyet, de az ilyen lehetőségek ritkák. Az ilyen pillanatokban azt érdemes megkérdezni magunktól, hogy képesek vagyunk-e elviselni a terhelést és a stresszt, ami vele jár. Hasonlót éltem át a jegybankelnöki felkérésnél is 1991 végén, hiszen nagy felelősség, de szép feladat is egy nemzeti intézmény élén állni. Nem készültem persze ezekre a pozíciókra korábban, de a szakmai jellegük közel állt hozzám, másfél évtizedes kutatóintézeti munkám során sok olyan területtel foglalkoztam, amit később jól tudtam alkalmazni. Az MNB után Londonban dolgoztam az EBRD igazgatótanácsában három évig, nem önszámtamból hagytam ott a Nemzeti Bankot, de a kinti állás a családnak is megfelelt. A lányom ott végzett egyetemen. Hazatérve a Veszprémi Egyetemen voltam kutatóprofesszor, majd a Corvinuson a gazdaságpolitikai tanszék vezetője.
Ez úgy hangozhat, mintha opportunista alak lennék, vagy mázlista, holott az élet gyors fordulatai egymást váltották, és minden alkalommal a pályaváltó szituációkban őszintén kellett mérlegelnem: érdekel-e a feladat, alkalmasnak tartom-e magam, hasznos tudok-e lenni, van-e rá elég erőm és energiám.
Megbánta, hogy ennyi mindent kipróbált?
Dehogy. Miniszternek lenni nagyban olyan, mint amikor gimnazistaként az osztály rockzenekarában játszottam, előtte meg focista akartam lenni. Az ember kipróbál dolgokat, hogy lássa mi az, ami igazán neki való. No, se rokkernek, sem labdarúgónak nem lettem volna első ligás. Tanulság? Az ember legyen nyitott a világ gyorsan változó fordulataira, és jó, ha fejben, tudásban készen áll a lehetőségekre. Ne egy konkrét karrierajánlatra várjon, mert az vagy jön, vagy sem. Inkább folyamatosan tájékozódjon, ismerje a szakmáját és a szeme csücskéből figyeljen a messzi terepen túlra is, mert onnan jöhet egyszer olyan fordulat, amely esélyt nyit számára.
Így visszanézve, az életpályám nem arról szól, hogy egyik helyről röpködtem a másikra. 15 év egy kutatóintézetben, közben utazások, feladatvállalások, publikálás. Érdeklődési és kutatási köröm mindig tág volt. Egy szakmai vonal viszont sosem szakadt meg: ez a tanítás. Sosem hagytam el, csak a kormányzati munka idejére felfüggesztettem. Az elmúlt csaknem öt évtized alatt zsűriztettem középiskolások versenyén, tanítottam amerikai nyári egyetemen, ahol a legidősebb hallgatóm 74 éves volt, most is oktatok MBA-kurzusokon és esti képzésekben, meg mint itt, szakkollégistáknak, ha hívnak. A médiaszereplés is számomra ismeretterjesztés, valamiféle oktatás.
Az oktatás a maga sokszínűségével életemnek folyamatosan visszatérő eleme. Tanári családból származtam, az alma nem esik messze a fájától. Ha más interjúkon is megkérdezik, hogyan szólíthatnak, azt szoktam mondani: „Hívjon csak tanár úrnak.” A korábbi pozíciók elmúlnak, a tanár úr marad, aki volt.
Köszönjük szépen Tanár úrnak a beszélgetést és az elmúlt félévet!
Nagy öröm volt Bod Péter Ákossal beszélgetni, akitől nemcsak a gazdaságtudományokról tanulhattunk, hanem humorával, bölcsességével és élettapasztalatával is gazdagította a tantermi órákat, és ezt az interjút is.
