Bagó Laura
Elhoztuk nektek az őszi félév első Választmányi interjúját, melyben Hodászy Bogival, a NÁSZ Közösség- és Programszervező Bizottság Vezetőjével beszélgettünk. Bogi már a kezdetek óta a programszervezős csapatot erősíti, így számos érdekes dolgot tudhatunk meg tőle a csapaton belüli tevékenységekről, valamint a saját kedvenc feladatairól is.
Az interjút végigolvasva az is kiderül, milyen tanácsokat adna Bogi azoknak, akik egy választmányi pozíció megpályázásán gondolkoznak.
Mióta vagy a szakkollégium tagja és mikortól töltöd be a jelenlegi felsővezetői pozíciódat?
2021 őszén kezdtem a szakkollégiumot így kicsivel több mint 2 éve vagyok a tagja. A vezetői pozíciómat 2023 februárja óta töltöm be.
Mi motivált arra, hogy megpályázd ezt a tisztséget?
A kezdetek óta a programszervezős csapathoz tartoztam, és már akkor nagy lelkesedéssel szerveztem az eseményeket a tagságnak. Szeretem, amikor egy-egy programon a szakkollégisták jobban megismerik egymást és barátságok köttetnek. Előző vezetőnk nagyon sokat tett a csapatért és nagyon sokat fejlődtünk a vezetése alatt. Úgy éreztem ezt az örökséget tovább tudnám vinni és még magasabb szintekre emelni a csapatot, emellett pedig kihozni a maximumot a bizottságból.
Miből áll egy választmányi tag munkája, mivel foglalkozol vezetőként?
Elsősorban koordinálom a csapatom munkáját és összefogom a folyamatokat. Együtt ötletelek velük, megtervezzük a félévek programjait, és én ezek megvalósításához minden lehetőséget megteremtek, hogy a csapatom a maximálisat tudja kihozni magából. Segítek a szervezésben, ahol a tagok igénylik, de akár teljesen szabad kezet is adok egy-egy program szervezésénél, amikor a főszervezők úgy szeretnék.
Másodsorban, a Választmány tagja vagyok, akik a szakkollégium jelenét és jövőjét egyengetik. Igazgatjuk az egész szervezetet és próbáljuk a lehető legjobb környezetet kialakítani a tagságnak, hogy fejlődni tudjanak egyénileg és szakkollégiumként egyaránt.
Mi áll hozzád a legközelebb az előbb említett tevékenységek közül?
Mint “régi progos” mindig izgatottan várom a félév elejét, amikor a féléves programokról ötletelünk, és csak úgy jönnek egymás után a jobbnál jobb ötletek. Nagyon szeretek ilyen kreatív környezetben lenni, és szeretem utána ezeknek a megvalósításhoz szükséges lépéseket kialakítani.
Hogyan valósul meg a csapatodon belüli munka? Szerinted sikeresen tudod koordinálni a közös tevékenykedést?
Félév elején összeállítunk egy tervet, hogy a félévben körülbelül mikor és milyen programok legyenek. Ezeket szétosztjuk magunk között, hogy ki mit szeretne megvalósítani. Legtöbbször párokban szervezzük a programokat, de a tagság növekedésével nagyobb programjainknak már 3 főszervezője is van. Egy-egy eseménynél az ötletelésben az egész csapat részt vesz és az operációs munkálatokban is, de az oroszlánrészét a főszervezők viszik. Minden programunkat, eseményünket, projektünket és tudásunkat a saját Trello táblánkra rögzítjük, így minden tudásunk megtalálható egy helyen és új tagjaink könnyen beletanulhatnak a progos létbe. Így a félévek alatt a tudás- és tanulságbankunk egyre csak nő és nő.
Úgy érzem, hogy a folyamatok tisztázásával és az információk rögzítésével a csapatot sikerült arra az útra terelnem, hogy mindenki tisztában van a feladatával, határidőkkel, és be tudja osztani a saját idejét.
Van olyan kedvenc szakkolis emléked, amit szívesen megosztanál velünk? Ha igen, meséld el kérlek!
Nagyon sok kedves emlékem van a szakkoliról, de ma a nyári táborunk jutott eszembe, hogy mennyire klasszul sikerült az is, így egy ott szerzett kedvenc emléket szeretnék elmesélni.
Az idei nyári táborunk utolsó estéjén vihar lett, de ez a társaságot nem tartotta vissza attól, hogy mind összezsúfolódjunk egy kis teraszon és az Activity egy változatát játsszuk. A halvány lámpa fényében, a teraszon túli esőben, szúnyogok társaságában, de mindenki nagyon jól érezte magát és nagyon sokat nevettünk. Senki nem szeretett volna máshol lenni és én sem.
Befejezésül, mit tanácsolnál azoknak, akik gondolkoznak azon, hogy megmérettessék magukat és jelentkezzenek egy választmányi pozícióra?
Én mindenkinek javaslom, hogy ha érzi magában a lendületet és motivációt jelentkezzen vezetőnek. Nagyon sokat tanulhat belőle. Jobban megismeri önmagát, a terhelhetőségét, a stressz kezelését, és a konfliktusmegoldó képessége is fejlődni fog. Elkezd tudatosan tervezni és minden problémát tüzetesen megvizsgálni, hiszen a felelőssége nőni fog azzal, hogy egy egész szakkollégium vezetőségébe kerül.
Nagyon hasznos a jelentkezés előtt beszélgetni jelenlegi vagy volt választmányi tagokkal, hogy nekik milyen volt, mit tanácsolnak. Szintén fontos, hogy ismerjék fel és gyűjtsék össze azokat a fejlesztendő pontokat, amiket a mandátumuk alatt célként kitűznek maguk elé és nem nyugszanak amíg azokat el nem érik.
A választmányi pozíció tud nagyon nehéz is lenni, de egy jó bizottsággal, támogató választmányi tagokkal és persze jó szakkolis barátokkal körülvéve hamar be lehet illeszkedni a vezetői szerepbe és a legtöbbet kihozni belőle. Ne féljen senki se belevágni!