Szlucky Ferenc
Interjúk a Választmány tagjaival című sorozatunk harmadik részében Tuli Liliánával ismerkedhettek meg, aki szemtelenül fiatal kora ellenére már lassan egy éve vezeti szakkollégiumunk legnagyobb szervezeti egységét, a Kommunikációs Teamet. Eltökélt célja egy összetartó csapattal eljuttatni minél több emberhez a NÁSz és a szakkollégiumi mozgalom hírét, és teszi mindezt a legnagyobb lelkesedéssel, hatalmas idő- és erőbedobással, számos egyéb elfoglaltsága mellett. Következzen hát az ő története…
Mióta vagy szakkollégista, illetve mikor lettél felsővezető?
Bátor voltam, és rögtön 2021 őszén jelentkeztem a szakkollégiumba, ekkor kezdtem az egyetemet is, mindössze 18 évesen. Már az első félévem elején felkért az akkori vezetőség HR- és rekrutációs menedzsernek, szerintem szimpatikus volt nekik a hozzáállásom a szervezethez, annak ellenére, hogy még csak akkor startolt élesben a szakkollégium. Utána februárban először vezényeltem le egy teljes felvételi eljárást, majd a tavasz végi, záró Kerekasztalon indultam a kommunikációs vezetői tisztségért. Így lassan már egy éve töltöm be ezt a pozíciót, egyébként pedig ez a negyedik félévem szakkolisként.
Mi motivált arra, hogy megmérettesd magad a tavalyi májusi Kerekasztalon?
Szerintem az egy hatalmas löketet adott, hogy 2022 februárjában az akkori tavaszi felvételi eljárás főszervezőjeként már próbára tehettem magam kvázi “kicsiben”. Mindig is határozott és céltudatos voltam, volt bennem készség és hajlandóság a vezetésre, ám amikor feljött az ötlet áprilisban, még nem voltam benne 100%-ig biztos, hogy indulni fogok, mert féltem, hogy túlvállalom magam (visszaesőnek tartom magam ebben). Azt viszont tudtam, hogy egyrészt sokan támogatnának benne, másrészt pedig valószínűleg nagyon élvezném. És így is lett: életem legjobb döntése volt, hogy bevállaltam ezt a kihívást.
Miből áll egy választmányi tag munkája? Ezen belül te mivel foglalkozol kommunikációs vezetőként?
Az én feladatom a kommunikációs csapat vezetése és összefogása, ezáltal a szakkollégium külső és belső megjelenéséért, illetve kommunikációs folyamataiért vagyok felelős. Mi felelünk a közösségimédia-megjelenéseinkért, a különböző szakmai előadásaink, progamjaink hirdetéséért, cikkek és egyéb tartalmak gyártásáért, illetve az események videós és fényképes dokumentálásáért.
Sosem gondoltam rá úgy, hogy egyedül én vagyok ezekért a tevékenységi körökért felelős, hiszen csapatban dolgozunk, ráadásul nálunk kifejezetten erős a csapatkohézió, de a “nagy egészet” nekem kell menedzselnem, én vagyok felelősségre vonható, és bizonyos folyamatokat nekem kell kialakítani, felügyelni. Hatalmas segítségemre van a feladatok nyomonkövetésében a két középvezetőnk is, akik a PR- és Online Marketing, valamint a Social Media csapatrészeket irányítják, de mivel a részlegeknek egyébként is szorosan, napi szinten kell együttműködniük, szerencsére a csapattagok is állandóan kapcsolatban vannak egymással.
A felsővezetői pozicióval járó teendők sokasága viszont nem csak a team vezetésére szűkül, hiszen a Választmány dönt a szakkollégiumot érintő legfontosabb kérdésekben is, így a belső folyamatokba mi látunk bele a lehető legmélyebben. Mi határozzuk meg a szervezet fejlődésének irányát, ami óriási felelősség.
Mi az, ami megkülönbözteti ezt a pozíciót az összes többitől?
Talán az, hogy nekünk a csapattal bizony tényleg szinte minden nap kapcsolatban kell lennünk, mivel kommunikálni mindig kell a külvilág felé. Ráadásul a miénk a legnagyobb team a négy közül, és rendkívül szerteágazó feladataink vannak. Ezek miatt nekem mindig elérhetőnek kell lennem, nincs például olyan, hogy hétvége van és nem dolgozom.
Mit szeretsz ebben a feladatkörben?
Azért szeretek kommunikációs vezető lenni, mert itt mindig van tér arra, hogy kreatívak legyünk, illetve hogy új ötleteket valósítsunk meg, innováljunk. Azzal kezdtem a kibővült csapatnak 2022 őszén, hogy én azt szeretném, hogy élvezzék, kikapcsolódásként és alkotási folyamatként éljék meg a bizottsági munkát. Véleményem szerint sokunknak hiányzik a gyakran egyhangú egyetemi képzésből az ötletelés, az alkotás szabadsága, és ezt a mi teamünkben abszolút ki tudják élni a tagok. Ennek is köszönhető, hogy a csapatunkban sikerült zseniálisan jó szinergiát kiépíteni, minden együtt töltött pillanat egy élmény velük, legyen szó akár feladatokról, akár lazább beszélgetésekről.
Mik a céljaid a szakkollégiumi kommunikációs stratégiával?
Az, hogy megmutassuk a külvilágnak, hogy lehet, hogy mi vagyunk az egyik legfiatalabb szakkollégium hazánkban, de ennek ellenére óriási lendülettel fejlődünk és érünk el olyan dolgokat, amelyek más, hasonló szervezeteknél több időt vettek igénybe. Nem véletlenül hirdetjük magunkat az ELTE legdinamikusabban fejlődő szakkollégiumaként. Továbbá az is célom, hogy minél több emberhez eljusson a szakkollégiumi mozgalom híre, és minél többen lássák, hogy az, amit általánosságban ezekben a szervezetekben csinálnak a hallgatók, hatalmas értékkel bír.
Mennyi idődet emészti fel ez a feladatkör?
Soha nem becsültem meg még óraszámokat tekintve, de tényleg, szinte nincs nap, hogy ne foglalkoznék team-munkához köthető dologgal: ezzel kelek és fekszem. Napi 1-2 órát biztosan foglalkozom vezetői feladataimmal, mint például az e-mailek kiküldése, ütemterv ellenőrzése, rövid szövegek írása, korrektúrázása – könnyen összegyűlik, és hétvégén is ugyanez a helyzet. Nyilván van, hogy ennél is többet kell, attól függ, milyen egyéb projektjeink futnak a szakkoliban az állandó jellegű feladatokon kívül – ezekre hétvégén tudok több órát szánni. Plusz még hetente tartunk választmányi ülést, azok is 2-3 órásak szoktak lenni.
Milyen egyéb tevékenységeket végzel a szakkollégiumon kívül?
A legfontosabb számomra az volt, hogy a szakkollégiumi tevékenységeim mellett jusson idő a sportolásra, hiszen erre mind fizikálisan, mind pedig mentálisan is szükségem van, és a családomra, barátaimra is maradjon időm és energiám. A sportolást szerencsére sikerült megoldanom, heti kétszer-háromszor edzek esténként, a barátaimmal pedig igyekszünk megtalálni azokat a kis üres időket, amelyek mindannyiunknak jók. Hobbimnak a színházba járást, különböző kulturális eseményeken való részvételt mondanám, ahová általában az édesanyámmal vagy a barátaimmal megyek havonta kétszer-háromszor.
Milyen vezetőnek tartod magad?
Gimnáziumi tanáraim, illetve mostani egyetemi oktatóim által nagyon erős kép alakult ki bennem arról, hogy milyen vezető szeretnék lenni. “Empowering leader” – tanultuk emberi erőforrások órán, és tudtam, ez szeretnék én lenni. Szeretek közel lenni a csapatomhoz, akik egyben nagyon kedves barátaim is, és mindig hangsúlyozom nekik, hogy bármi gond van, bátran forduljanak hozzám, csak tudjunk egymással nyíltan és őszintén kommunikálni – ezt tartom a legfontosabbnak. A legtöbb döntést együtt hozzuk meg, igyekszem mindenkit bevonni döntési helyzetekbe a lehetőségekhez mérten. Mindig hagyok teret az új ötleteknek, projekteknek, hiszen ezért vagyunk itt, hogy ezeket megvalósítsuk és hogy értéket teremtsünk. Bízom benne, hogy ezeket a csapatom tagjai is így látják!
Voltak félelmeid a vezetőként való helytállással kapcsolatban?
Őszintén, azzal kapcsolatban nem voltak kétségeim vagy félelmeim, hogy milyen vezető leszek, hiszen egy letisztult kép és konkrét elvek voltak előttem, hogy én hogyan szeretném majd ezt csinálni, tovább építeni a csapatunkat és a szakkollégiumot. Egyedül attól féltem – ahogy már az előbb is említettem –, hogy túlvállalom magam, de egyrészt ezzel az óriási elköteleződéssel változtak a prioritásaim, másrészt az ügyes időmenedzsmentnek köszönhetően jutott és jut időm az egyéb fontos teendőimre is.
Hogyan valósul meg a Választmányon belül az együttműködés?
Hála az égnek, nem kellett sokat dolgoznunk azon, hogy jól tudjunk együttműködni, mert már a kezdetekkor egyezett mindannyiunk hozzáállása a közös munkához. Volt több csapatépítőnk, és mivel velük is heti szinten találkozunk és minden nap beszélünk, most már nemcsak egy fantasztikus csapat, hanem nagyon jó barátok is vagyunk. Egyik kedvenc emlékem, amikor Rolinak, az előző közösség- és programszervezésért felelős vezetőnek egy személyes ajándékkal és megható szavakkal készültünk, mielőtt kiment Erasmusra Portugáliába. Ez az őszinte tisztelet és tiszta szeretet egymás iránt nagyon ritka egy csapatban és hatalmas érték.
Mi volt az eddigi legnagyobb megmérettetésed ilyen minőségedben?
Talán azt mondanám a legnagyobb kihívásnak, amikor nyáron kiderült, hogy mehetünk az EFOTT fesztiválra promotálni magunkat, viszont akkor még semmilyen merchandise-unk nem volt, és a fesztivál előtt nem sokkal kellett beszerezni ezeket és elkészíteni az új roll-upunkat. Először lehetetlen küldetésnek tűnt, de rengeteg e-mailt írtam, rengeteget telefonáltam, gyűjtöttem a kontaktokat, és a végére összejött: sok-sok ajándéktárggyal és izgalmas promóciós játékokkal mentünk ki a fesztiválra.
Végezetül, mit üzennél azoknak, akik még csak fontolgatják, hogy elébe állnak egy ilyen kihívásnak?
A legfontosabb, hogy élvezzék a kreatív folyamatokat, azok szervezését és emberek vezetését. Nagyon talpraesettnek, összeszedettnek kell lenni, gyorsan kell átlátni és megoldani problémákat, bonyolultabb döntéseket meghozni, de akinek van ezekhez érzéke, az szerintem biztosan élvezni fogja a vezetői létet. Ez egy lehetőség arra, hogy megmutassátok, mire vagytok képesek; egy olyan fejlődési lehetőség, ami máshol és máskor nem adatik meg, és később óriási előnyhöz juttat a munkaerőpiacon.
