Interjú Pék Andreával, A Navratil Ákos Szakkollégium elnökével
Pók Lilla Réka
Pék Andrea, másodéves nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató, Szakkollégiumunk elnöke. Az Interjú a Választmány tagjaival c. cikksorozatunk az ő interjújával nyitja meg a félévet.
Rea szavait olvasva ti is érezhetitek, mennyire kiváló, inspiráló vezetőnk van, aki fáradhatatlanul dolgozik közösségünkért. Kitartása, tenni akarása és alázata mindannyiunk számára példaértékű lehet.
Mióta vagy szakkollégista, majd mikor lettél elnök, hányadik féléve vagy ebben a tisztségben?
Szinte a kezdetektől fogva. 2021 őszén csatlakoztam, ez volt a NÁSz első igazi féléve az alapítás után. Elnök 2022 májusában lettem, azaz közel 10 hónapja töltöm be ezt a tisztséget.
Miből áll egy szakkollégiumi elnök munkája, mivel foglalkozol a legfelsőbb vezetőként?
Ezt a feladatkört szerintem elég nehéz körülírni, mivel a teljes Szakkollégium működésében részt veszek. Mindent is csinálok, de a részletekben az egyes Teamek és a vezetőik mélyednek el.
Az én feladatom, hogy minden rendben legyen. Én vagyok az első front a külvilág felé, legyen szó az egyetemről, cégekről vagy más diákszervezetekről. Minden fontos döntés rajtam megy keresztül, mindenről rendelkezem információval és háttértudással, ami a Szakkollégiumot érinti. Bármilyen hiba csúszik a rendszerbe a felelősség az enyém. Emellett adminisztratív munkákat végzek, és az igazgatónkkal való kapcsolattartás is az én teendőim közé tartozik.
A legfontosabb feladatom mégis a Választmány, mint önálló csapat összefogása, hiszen nélkülük semmi sem működhetne.
Az elnöki pozíciót, ahogy a többi választmányi tisztséget is, nem mindig olyan könnyű betölteni. Ezek a tisztségek mind nagy felelősséggel járnak, hiszen nem csak saját magunkért felelünk, hanem azért a körülbelül 60 emberért is, akik bizalmat szavaztak nekünk. Így minden döntésünknek, tettünknek hatása van. Sokszor kell a Szakkollégiumot minden más elé helyeznünk az életünkben. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan csapatban dolgozhatok, ahol mindenkiben megvan az alázat a tisztsége kapcsán és a hatalmas felelősségtudat. Végső soron mi vagyunk a szervezetért, és semmiképpen sem fordítva.
Mi motivált arra, hogy jelentkezz erre a pozícióra?
Mikor elkezdtem az ELTE-re járni, rengeteg bizonytalanság és félelem volt bennem, amiket leginkább a korábbi évek kudarcai okoztak. Amikor megtudtam, hogy lehetőség nyílik betölteni ezt a pozíciót, úgy éreztem, most vagy soha. Elérkezett az én időm, hogy végre valami fontosat és maradandót alkossak. A NÁSz korára való tekintettel rengeteg lehetőséget láttam erre, hiszen annyi kérdés és kialakítandó dolog volt, amiben bőven akadt potenciál az ötletek megvalósítására és arra, hogy a nevemet belevéssem a NÁSz történelmébe.
Az, hogy ez valóban megtörtént-e, ma már nem számít, mert sokkal többet kaptam a Szakkollégiumtól, mint valaha képzeltem volna.
Voltak esetleg félelmeid azzal kapcsolatban, hogyan fogsz helytállni elnökként?
Rengeteg, főleg az elején. Az elődöm, Csanád, a Szakkollégium első elnöke volt. Minden, amit láttam az ő nevéhez kötődött, mondhatni korábban el sem tudtam volna képzelni a NÁSz-t Csanád nélkül. Akkoriban úgy éreztem, hogy mások is így látják, és nem tudtam hogyan is léphetek majd a helyébe, leszek-e olyan jó, mint ő.
Mindeközben amiatt is aggódtam, hogy ki fogok-e tudni lépni az árnyékából, meg tudom-e valósítani a saját ötleteimet. A másik oldalról pedig nagyon féltem, hogy képes leszek-e helytállni, nem okozok-e csalódást a tagoknak és magamnak. Most már talán őszintén bevallhatom, hogy akadtak olyan helyzetek, amikor fogalmam sem volt mit és hogyan kell csinálni, a sötétben tapogatóztam. Ma már tudom, hogy ez teljesen normális volt, rengeteg út még járatlanul hevert előttünk, nekünk kellett kitaposni. Szerencsére rengeteg segítséget kaptam mindvégig és együtt mindent megoldottunk.
Amikor elvállaltam az interjút, mesélték, hogy mennyi mindennel foglalkozol mostanság, egy kezemen nem tudnám megszámolni szerintem. Mik is ezek és hogyan tudod összeegyeztetni, hogy mindenre legyen időd, na meg persze energiád?
Őszintén szólva én sem biztos, hogy fel tudom sorolni. Jelenleg főállásban, 40 órában dolgozok, a 4. félévemet töltöm nemzetközi gazdálkodás szakon, szervezem a saját esküvőmet és próbálok rendet tartani itthon. Na meg persze a NÁSz elnöke vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindent, amit csinálok nagyon szeretek. Persze trükkös tud lenni ezeket összeegyeztetni és legtöbbször a szabadidő és a pihenés rovására megy a dolog. Arról nem is beszélve, hogy néha elég konfliktusos tud lenni a párommal, hogy minden percem jó előre be van táblázva. A naptáram nélkül el lennék veszve, az bizonyos. De, és ez egy hatalmas de, az emberek, akikkel együtt dolgozok mind annyira fantasztikusak, és annyira sokat segítenek nekem, hogy nélkülük ez egyáltalán nem menne. Kedves Választmány, itt is nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem! Ami az energiát illeti, azt azokból az impulzusokból nyerem, amik a fent említett tevékenységek végzése közben érnek, és amik igazán boldoggá tesznek. Nem is tudnám elképzelni, hogy milyen lenne az életem, ha nem lenne ennyi teendőm.
Miért szeretsz elnök lenni?
A végtelenségig tudnám sorolni, de megpróbálok párat kiemelni. Az egyik a változás, amit elérek, mind a Szakkollégium életében, mind az emberekben.
A másik a tudás és a tapasztalat, amit szerzek és szereztem ebben a pozícióban. Olyan problémákkal és kihívásokkal találkoztam, amikkel egy átlagos egyetemista nem találkozik, és amikből biztosan tudom, hogy az életem során rengeteget fogok profitálni. Nem beszélve az emberekről, akikkel találkozhatok és beszélhetek, akiket egyébként esélyem sem lenne megismerni. Itt tanultam meg, hogyan kell leülni tárgyalni, és hogyan beszéljek teljesen nyugodtan egy olyan neves emberrel, mint például Holoda Attila. Most már tudom, az ilyen helyzetekhez is bátran állhatok hozzá.
A végére pedig a számomra legfontosabbat hagytam, a csapat, amit vezethetek, a Választmány. Szerintem nem árulok el nagy titkot, azzal, hogy ezek az emberek a családom lettek az elmúlt hónapok során, és ez a kapcsolat bizonyosan egy életre fog szólni. Ezt az elnöki pozíciónak köszönhetem, és sosem lehetek érte elég hálás.
Milyen vezetőnek gondolod magad?
Szerintem jó vezető vagyok, bár ezt csak az én oldalamról, amit én látok, gondolhatom, erről talán érdemes lenne megkérdezni azokat, akikkel együtt dolgozok. Voltak hibáim, a Választmány többi tagjának is voltak, de ezeket mindig arra használtuk, hogy tanuljunk belőle. Ha baj volt, leültünk, megbeszéltük és megoldottuk ezeket.
Mindig is abban hittem, hogy a dicséret az igazi motiváló erő, és mindig törekedtem arra, hogy ne a problémát, hanem a megoldást lássam. A csapatomra a társaimként és sosem a beosztottaimként tekintettem, igyekeztem ott lenni a számukra, bármiről is volt szó.
Szerintem mindezek segítettek abban, hogy egy jól működő, őszinte és igazi összetartó csapatot mondhassak a magaménak.
Mindvégig próbáltam szem előtt tartani, hogy attól még, mert valamit megtehetek, még nem kell megtennem. Úgy érzem a pozíciómat sosem hatalomként, sokkal inkább óriási felelősségként fogtam fel, és erre bíztatom a leendő utódomat is.
Meséld el a kedvenc élményed, ami a Szakkollégiumhoz köthető!
Ezen a kérdésen rendkívül sokat kellett gondolkodnom, de a mostani Bevonó tábort szeretném kiemelni.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szervezőket, hogy milyen fantasztikusan összehozták az egészet.
Ami viszont nekem igazán kedvessé teszi ezt az emléket, az az érzés, ami végig elfogott. Ez volt az utolsó bevonóm elnökként, és ahogy körbenéztem, és láttam az embereket úgy érzetem, sikerült. Minden perc kemény munka és nehézség megérte, sikerült megteremteni mindent a háttérben, hogy ilyen közösségünk lehessen. Abban a pillanatban úgy éreztem, minden a helyén van és én is ott vagyok, ahol lennem kell. Ebben csak megerősítettek sokan, akik kedves szavakkal még emlékezetesebbé tették számomra ezt az eseményt.
Végezetül, mit üzennél annak, aki ezt a cikket olvassa a Választmány és az egész Szakkollégium elnökeként?
Ha egy dolgot megjegyeztek ebből, az legyen az, hogy szeressétek, amit csináltok, és ne féljetek változtatni, ha nem okoz örömet. Az én történetemből kiindulva biztatok mindenkit rá, hogy lépjen ki bátran a komfortzónájából, próbálja ki magát. A NÁSz-ban mindig lesz olyan, aki odaadja majd a fél szárnyát, ha mégsem menne a repülés.
Rea szerint és szerintem is ez a végszó, ami tökéletesen lezárja az interjúját. Köszönjük szépen Elnökünknek a Szakkollégiumért végzett munkáját, és további sok sikert kívánunk Neki!
