IMG_3889

Navratil Egyperces

IFUA Horváth & Partners - Global Factory

Debreceni Csaba, Tuli Liliána

Két szakkollégistánknak lehetősége nyílt részt venni az IFUA Horváth & Partners által szervezett kétnapos tréningen, mellyel kifejezetten gazdaságtudományokat hallgató diákokat céloztak meg. 

A tréning során négy 3 fős csapat versenyzett egymással a Global Factory nevű társasjáték keretein belül. A játék tulajdonképpen egy érdekes kontrolling szimuláció, amiben mi képviseljük cégünk vezetését, mi alakítjuk ki és változtatjuk annak stratégiáját öt játékéven keresztül. A játék komplex és szerteágazó szabályrendszere miatt az első játékévet a szervezőkkel együtt játszottuk le, ebből fakadóan ekkor még nem voltak különbségek a négy csapat eredményei között. Az igazi verseny a második évtől kezdődött, miután alaposan kidolgozta minden vállalat a stratégiáját: melyik piacon szeretne terjeszkedni, mikor akar terméket fejleszteni, akar-e hitelt felvenni, mibe szeretne fektetni… Előtte még nem volt tapasztalatunk üzleti stratégia kialakításában, főleg nem ilyen részletességgel, ezért a játék ezen fázisát is egy izgalmas megmérettetésként éltük meg. Majd kezdődött a második év, ekkor már mindegyik vállalat önállóan intézte a negyedévek során felmerülő feladatokat és döntéseket. 

A játék azért is volt kifejezetten hasznos, mert minden év végén el kellett készítenünk a cégünk eredménykimutatását, mérlegét és cash flow-ját, így az iskolapadok között megszerzett tudásunkat itt élesben is kipróbálhattuk. Az eredmények kimutatása akkor lett rendkívül fordulatos, amikor a cégek már egymással kereskedtek. (Akkor most mit hová kell könyvelni? Ki fognak jönni így a számok?) Minden teljes év után együtt átnéztük a kimutatások alapján, hogy melyik vállalat hogyan teljesített, min lenne érdemes változtatni. 

A második nap végén, az öt év leforgása után az összes évre vonatkozó mutatót együtt megvizsgáltuk és áthatóan megbeszéltük, hogy egyes csapatok stratégiája miért működött kifejezetten jól, egyesek pedig hol vétettek hibákat. Elképesztően hasznos volt ezeknek a tapasztalatoknak a kitárgyalása, ezek olyan alapvető fontosságú stratégiai lépések létjogosultságát igazolták, melyek a való életben is köztudottak. Érdekes volt megtudni, hogy – a szervezők elmondása alapján – a mi esetünkben sokkal nagyobb volt a versenytársak közötti interakció (kereskedelem, hitelezés), mint a vállalatvezetők vagy ügyfelek által játszott játékokban.

Köszönjük szépen az IFUA-nak ezt a remek lehetőséget, mi rengeteget tanultunk ebből a kétnapos tréningből, hiszen olyan tapasztalatokat, tudást és értékeket hoztunk el magunkkal, amelyeket sokan csak élesben, már a munka világában tudnak megszerezni.

Oszd meg ezt a cikket!