Gyakorlatilag kommunikáltunk
Preisz Zsófia
Szakkollégiumunk hallgatói a félév során lehetőséget kaptak, hogy kommunikációs készségeiket magasabb szintre emeljék egyik műhelykurzusunkon keresztül. A tudást első kézből, egyenesen dr. Tanács Jánostól szerezhették meg, aki amellett, hogy az ELTE Érveléselmélet és Marketing Tanszékének docense, szakkollégiumunk igazgatója is.
A kurzus az alapok lefektetésével kezdődött. Átvettük a tárgyalás három tényezőjét, melyek sikerességén dől el a tárgyalás kimenetele, de szó esett még többek között elegáns valutákról és irreális tárgyalópartnerekről is.
A képzés célja, ahogyan neve is árulkodik, hogy tudásunkat gyakorlatba is átültessük, így a foglalkozások során több konfliktust játszottunk el, bontottunk le és elemeztünk, hogy aztán közösen megoldjuk azokat. A teljes kiaknázás érdekében, nemcsak az üzleti élet valós példáiból, de magánéleti konfliktusainkból is csemegéztünk.
Az órák során többször érintettük az előadás technikáját is, hiszen ez is a tárgyalás egy fontos részét képezi. Foglalkoztunk a hadarás, „őő”-zés és a levegőből kifogyás problémájával, melyek javításához professzorunk hasznos tanácsokkal látott el minket és a későbbi alkalmakat fejlődésünk nyomon követésével kezdte.
Hogy a puha készségek fontossága nyomatékosabbá váljon, egy alkalmat az ezek hiányából adódó kemény pofonoknak szenteltünk. Említésre került például a 2013-as hóvihar kezelésére szolgáló SMS és a 89. Oscar díjátadó hátterében húzódó probléma.
A kurzusnak hála átalakult számunkra a konfliktuskezelés fogalma, ahhoz való hozzáállásunk. Átfogó képet kaptunk a tárgyalás alapjairól és olyan hasznos eszközökkel bővült eszköztárunk, melyek mind karrierünk, mind hétköznapjaink során segíteni fognak minket.