Lukács Vencel
Az ELTE Gazdaságtudományi Karán számos ösztöndíj hivatott előmozdítani a hallgatók tanulmányi teljesítményét, illetve segíteni önállósodásukat az egyetemi évek alatt. Egyesek szélesebb hallgatói rétegeken hivatottak segíteni, de két díjunk kifejezetten a kiemelked eredményeket felmutatók elismerését szolgálja. Ezek a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj, illetve az MNB Kiválósági Ösztöndíj. Mindkettőt csak a legeredményesebb, a tudományos és hallgatói közéletben legtöbbet tevékenykedő hallgatók érhetik el.
Éppen ezért nagyon büszkék lehetünk arra, hogy az előző félévben a Navratil Ákos Szakkollégium hét hallgatója is kiérdemelte ezen díjak valamelyikét: Kuti Klaudia, Kálosi Roland, Gál Nikolett, Molnár Levente, Szlucky Ferenc, Takács Levente, és Török Adél mind részesültek az elismerésben. Őket kérdeztem a díjazással kapcsolatos élményeikről, gondolataikról – a továbbiakban az ő válaszaikat olvashatjátok.
Mit érdemes tudni erről az ösztöndíjról? - Gál Nikolett: MNB; Kuti Klaudia: NFÖ
– „A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíját a GTK alapszakjain 30 ember, mesterszakjain 15 ember kapja meg. A legfontosabb kritériumok közé tartozik, hogy nappali tagozaton kell tanulni, és a legutolsó két aktív félévben a megszerzett érdemjegyek kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga legalább 4,00 kell legyen. A hallgatók pontot kapnak a tanulmányi átlagukra, nyelvvizsgákra, és számos tudományos, szakmai, és közéleti tevékenységre. Az így szerzett pontok alapján a legmagasabb pontszámot elérő hallgatók kapják meg az ösztöndíjat, melynek mértéke 50.000 Ft/hó a tanév 10 hónapjában.”
„Az Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíjat az oktatási miniszter adományozza, az ELTE GTK-n legfeljebb 7 fő alapszakos és 7 fő mesterszakos hallgató nyerhette el, akik a legtöbb pontot érték el az ösztöndíj pontozási rendszerében. Két félév elvégzése, és legalább 55 kredit megszerzése az alapvető kritériumok hozzá, továbbá kaphatunk pontot a súlyozott tanulmányi átlagért, a nyelvvizsgákért, különféle szakmai és tudományos tevékenységekért, továbbá hallgatói közéleti, sport és egyéb közösségi tevékenységekért.”
- Tudatosan készültél az ösztöndíj megpályázására? – Kálosi Roland: MNB; Gál Nikolett : MNB
„Először nem is gondoltam, hogy én is elnyerhetném az ösztöndíjat. Így nem volt olyan tudatos a készülésem. Neptunban kaptunk róla egy értesítést, hogy meghosszabbítják a pályázat leadási határidejét és az egyik barátom felhívta a figyelmemet, hogy jelentkezzek mindenképp, mert jó esélyem van rá, hogy elnyerjem. Itt meg is szeretném köszönni a barátaim, családom támogatását és segítségét, ami nélkül kétségkívül nem lettem volna sikeres.”
„A lehetőségről utolsó pillanatban értesültem a Neptun hirdetőoldalán, így nem is tudtam tudatosan készülni. Mivel számomra mindig is fontos volt a tanulás, és a kéttannyelvű gimimnek köszönhetően már érettségi előtt rendelkeztem két felsőfokú nyelvvizsgával, így szerencsére készülés nélkül is elegendő pontom lett.”
- Végeztél valamilyen tudományos vagy hallgatói közéleti tevékenységet, amely hozzásegített az ösztöndíjhoz? - Török Adél: MNB; Szlucky Ferenc: MNB
„Viszonylag aktív egyetemi életet élek, mivel szeretem új helyzetekben kipróbálni magam, a plusz tudás és tapasztalat pedig a szakmai fejlődésemhez járul hozzá, és szerencsésen az MNB pontozási rendszere is értékeli ezeket. Hallgatói tevékenységem nagyban hozzájárult a sikerhez, ugyanis a 2021-es őszi félévben kommunikációs alelnökként vettem részt a Hallgatói Önkormányzat életében, emellett a Navratil Ákos Szakkollégium tagjaként is jelen voltam, mely szintén egy szuper lehetőség az ambiciózus hallgatóknak.”
„A jogosultság megállapításánál elég nagy hangsúlyt fektetnek a tanulmányi eredményekre és az idegen nyelvek ismeretére, ami nekem kedvezett, de szinte biztosan nem lett volna elég, ha emellett nem végzek tudósítói-cikkírói tevékenységet a kar kommunikációjában, illetve, ha nem lennék a szakkoli aktív tagja.”
- Szerinted hozzájárult a NÁSZ az ösztöndíjad eléréséhez? – Kuti Klaudia; Kálosi Roland
„A Navratil Ákos Szakkollégium a 2020/2021-es tanévben még nem létezett, így a szakkolis tagságomért nem kaptam pontot, azonban most már ezért is járna pont. Emellett a NÁSZ tagjaként rengeteg lehetőség van különféle szakmai és tudományos tevékenység végzésére, továbbá nyelvtanulásra is, így több módon hozzájárulhat a csatlakozás különféle ösztöndíjak elnyeréséhez.”
„Az ösztöndíj elnyerésében két dolog játszott szerepet, a tanulmányi átlagom és a NÁSZ. Mint ahogy említettem is, az átlag nagyon sokat számít, így egy biztos helyről indultam neki a pályázatnak, a szakkollégiumi tevékenységem által pedig jelentős mennyiség plusz pontot kaptam, ami előrébb tett a listán.”
- Személyesen hogyan élted meg a díjban való részesülést? – Gál Nikolett; Kálosi Roland
„A GTK-n ünnepélyes díjátadó keretein belül adták át az oklevelet, könyveket, és további értékes ajándékokat, amelynek megtiszteltetés volt részese lenni, úgy éreztem, hogy beérett a kemény munkám gyümölcse, és nem mellesleg a szüleim örömét is felemelő volt látni.”
„Bizakodtam a díj elnyerésében, de egyáltalán nem lehettem benne biztos. Amikor megláttam Neptunban az elbírálást, nem is hittem el. Végigkérdeztem a barátaimat, hogy ők hogyan értelmezik a Neptunban leírtakat és végül elkönyveltem magamnak, hogy ezt valóban elnyertem. Nagyon jó érzés volt, érzelmes, boldog és hihetetlen. Azzal, hogy egyetemre járok, jól tanulok és kiveszem a részemet a szakkollégiumból ilyen nagy elismerést kapok.”